Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Még több vers

toer--40-.jpg

 Taníts, ha tudsz...
2013.01.26.  Józsa Miki


Taníts az életre, ha tudsz!
Ám, ha nem - akkor ne hazudj!
Gyöngeségem arra nevel,
becsvágyam ne hagyjam el.
Mit ér a siker ha önzés?
Terméke, egysíkú érzés
öröme, miből nem adhatsz
senkinek, csak magányt fakaszt.

Taníts meghalni, de ne ölj!
Mutass égre, el ne bűvölj
pokoli jövővel, nem fél,
aki edzettebb mindennél.
Jegyzékbe vett rémségek közt
ne csinálj belőlem álhőst.
Görbe lábakon illan el
egy emberi arc, életjel

Tanítsd szeretni az embert.
Alázd meg, és sose képzeld,
hogy erre született volna.
Számára egyfajta torna
felkötni a hűség láncát
de viselni már bolondság
Intelem nélkül kellene
mindenkinek mindörökre.

 

 

Takar a szó

Józsa Miklós vesrsei

Takar a szó, engem, téged, 

pedig nem pajzs mi elszáll,

de, mert bármi kimondható,

elfed a homályok függönyébe.

 

Akarni mindent úgy sem akarhatsz,

csak tagadni csöndesen mi van,

és érezni hatalmát némaságnak,

hisz még a gondolat is lebeg,

 

és érvényes kimondatlan,

ha benned megérett ereje,

csak őrizd, mint kell, míg

szeretni tudsz öntudatlan.

 

Egyszer minden napvilágra tör,

s te itt állsz mellettem,

hogy helyettem mondd hangosan.

Szeretni szép, noha oly nehéz.

 

Nehezebb, mint élni e földön,

végtelen úton jár ki belekezd,

s meg nem áll, halad rajta

akkor is, ha megvakult és sánta.

 

Nem érez fájdalmat, nem vádol,

noha szomjas ás fáradt. Tántorog

kinyújtott kéz után kutatva,

hátha eléri végül, hogy megölelhet

 toer--29-.jpg

HOL VAN A SZÉP SZÓNAK ÉRTÉKE

 

Mint bonyolult örvény, tekereg a kérdés,

hova lett a visszhang, a régi emberi érzés?

Hol a nyilvánvaló igazság, mit ember eddig értett,

hol van a szeretet, mely közösségben minket emberré tett?

 

Hol van a szép szónak értéke, hol az igazság dicsérete?

Hiába keresem, néma lett a zsarnok szőrös nyelve.

Néma lett a média, bértollnok rabszolgák kussolnak,

színes oldalakon szürke jövőről hazudoznak.

 

Négy sarokba őt, megfigyelőt ültet a jog,

hatodik a főnök, kéri nyomorból kisajtolt adód.

Hetediknek a voksod kellene, nyolcadik temetne,

kilencedik elvenné veséd, májad szinte élve.

 

Hova lett a megérdemelt nyugdíj, ki élvezi,

kinek zsebében dagad, lehet boldog, aki elveszi?

Lehetett volna szépen, emberként megöregedni,

de ti ezt akartátok... durván öregekbe rúgni.

 

Élvezi a háttér hatalmát, perverzkedik csúnyán,

kibelezi a munkást, élősködik hátán.

Mikor megunja, küldi az éhezés karmába.

Mi lesz, ha egyszer majd ugyanezt visszakapja?

toer--38-.jpg

 

 SZAVAK SZENTÉLYE

 

Szavak szentélye, kis füled most áldozza fel hangjaim,

dobhártya oltáron vérzik el, mit suttogtak egykor ajkaim.

Üllőn a kalapács kopogtatja egy rozoga "szeretlek" széleit,

"Tied vagyok" közepéből rőt rozsda rám peregve kihullik.

Cseng, bong a templom, s a papnő letérdel könnyedén,

kék övvel kezében átköti a szépet, az épet mi enyém.

 

Roskadó fülcimpa gyöngy-aranytól, himbálva sápad, pirul,

fáj az élet, s mint a szilva, sok szép szó szikkadt sárba hull.

Fodrozó tó felszínéhez hasonlít a levegő, borzolja báj,

valahol a testben barnul elégtelenül a megduzzadt máj.

Csak a nő lehet szent, nincs sehol hozzá hasonló bölcs,

olyan, mint a mimóza, belőle fakad a hamisítatlan erkölcs.

 

Tekints a láthatatlanra, bár hallod, nem látod soha,

döfnek a hangok, átváltoznak puha és csípős pofonokra.

Tekints a láthatóra, mint a nimfa arca, pirul a jóság,

mikor felületes szavakkal fürdeted, kékül a valóság.

Szénabábúvá válik a társad, ha villával emeled fel,

melletted zörög, mint a sárgára fakult, mohás kebel.

 

Szemtől szembe a remény közepén hangos a szeretet,

Dalolja mámorában, hogy minden hang előtte bereked.

Nem beszédből áll a teljesség egyesülése, s nem sors

dönti el, két ember egysége e földön, meddig szoros.

Táncolj hát lélek, karjaid öleljék lelkének formás karjait,

végül minden szenvedésnek lemossák forró habjait.

 

 

bb--6-.jpg
VEZESS A FÉNY FELÉ  

 

Mérlegen a téma. Vers legyen, vagy véna,

melyből vér folyik a fehér papírosra?

Köröket felosztó fehér, fekete parancs,

leírni nem lehet, ha nem vagy makacs.

Szerelem égjen ebben, forró lobbanás,

mely után égesse talpunkat izzó parázs.

Minden élet kerek, nem lehet kocka,

ringatni lendül a táncoló lapocka.

 

Lemérni nem lehet nézésed súlyát, bár

közel vagy, messziről égve, lángra kaptál.

Karoddal ölelsz, mint gyermekét az anyja,

ki gyermeksége emlékét érted megtagadja.

És olyan e dalban, mint amazon a nyillal,

hűségesen ölel, s elborít bájaival.

Karja megfeszül, s fog biztosan míg csókol

Ki tudja mi lesz, ha a villanyt eloltod?

 

Holnapra minden oly könnyű lesz, habfehér,

bebábozódik a vágy, és lepkékbe tér.

Térdre ereszkedik az idő, ha fárad,

meggyőzni próbál, hogy ne kívánd a számat.

Minden hiába, a lélek már újabb csókjait

tervezi, s használja, mint nagykapu kulcsait.

Nyilj ki szerelem, minden nap vezess a fény felé,

mikor megérkezünk, semmi nem oszthat kétfelé

 

evezredek.gif

MINT PERZSELŐ ZSARÁTNOK

 

Mint perzselő zsarátnok az éji homályban,

látom arcodon a vágyat éledni bátran,

és feljön a hold, ám szemed tüzében a láng,

jobban süt, mint a legforróbb csillagocskák.

Nem merek rád nézni, oly gyenge a létem,

hogyha nem lennél, most meghalnék erötlen,

de nem, most valami felemel, érzem az erőt,

deleje szerelmednek hevít, s a szívem belenyög.

Ó egek, mily szép, ha két szív így szeretni kezd,

olyanok lettünk, mint egy tőről szüretelt gerezd.

 

Mint tű hegye, ha szövetbe hatol, gyorsan tör át

lelkünkön az egyesülés öröme, nincs erő, se gát,

mi bilincsbe kötné a pillanat kiszabott határait,

úgy ölelünk, úgy szívből mi ketten, lábujjtól vállig,

hogy ropognak a csontok és lobog a hajunk szerte,

Ilyen a vérünk, buzog, mint a patak, éles kövekre.

Visz a víz, derékig a tiszta erotika sodrásában,

amott meg elpihen boldog medernek tavában,

és csöndes halak keresik a mélység oltalmát,

hol az élet új utakat igér, míly szép, ha tudnád.

 

Mint íránytű, ha nem tudod már, hogy merre,

mutat irányt a száj a szájon és egymásnak esve

tartjuk a homlokunkkal mit kezünk már nem tud,

simogatjuk bőrünkről a fájás emlékét, mi már csak múlt.

De le kell törölni, hogy ennyit késtünk megint,

most kárpótoljon hát a közös öröm, hogy felnyilt

a lezárt örömök ládikája és kiáramlik az igazi láz,

melytől a beteg is lábra áll és vígan gondoláz

az érzelmek Velencéjén, mely annyira csábít,

mint sikátorból integető lány, nyom a bujaságig

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

mikicy@gmail.hu

(Mikibá, 2018.04.02 20:44)

kukkantsbeblogomba
Mikijozsa• 2018. március 30. 18:45
szabad szóműves
szabad szóművesként élek-halok
váltig hiszem - lehetek önálló
mint ama madár mely fészket rakott
zord utamon gondtalan bóklászó

hinni lehet, kellemes ha ámít
kötnek érzelmek népemhez nejemhez
és a sors meghátrálni kényszerít
ám rabszolga belőlem soha nem lesz

esetleg fogoly láncon senyvedő
de a szavakat én mondom ki csak én
könnyszárító - vagy lelket perzselő

beszélni sőt - írni nyíltan hogyha ég
bennem a vágy hadd szóljam álmaim
mielőtt elnémulnának ajkaim

Mikijozsa• 2018. március 29. 10:03
Uram, Jézus
E szív belül egy trón bizony -,
foglalj helyet Jézusom!
Értem haltál, mert szerettél;
örök éltet szereztél.

Hálám sose fogy ki - imádlak -,
fényt hoztál e világnak;
léptennyomon van biztatás,
Szemed mindig rám vigyáz.

Ne hagyj el soha utamon -
Uram Jézus, megtartóm.
Te vagy vezérem - támaszom,
egyetlen egy oktatom.


Mikijozsa• 2018. március 28. 10:32
felboncolt talaj
ágyúgolyóval felboncolt talaj
minden négyzet-centiméterén vérrög
álisten nem vagy itt sose védnők
füvé lett milliárd felkoncolt magyar

hazánkba vissza nem születhető
legjobbjaink sírhantja lelapult
ronda a világ a lélek elvadult
egyre több lesz a lelki szenvedő

levegő szűzhártyáját mondd mikor
és hogyan lukasztottam ki - mert vagyok
vagyok még mint akire rátipor

a vakszerencse és élettől sajog
azt hiszem én is fűbe harapok
s örülni fogok hogyha rám tapostok

mikicy@gmail.hu

(Mikibá, 2018.04.02 20:34)

szabad szóművesként élek-halok
váltig hiszem - lehetek önálló
mint ama madár mely fészket rakott
zord utamon gondtalan bóklászó

hinni lehet, kellemes ha ámít
kötnek érzelmek népemhez nejemhez
és a sors meghátrálni kényszerít
ám rabszolga belőlem soha nem lesz

esetleg fogoly láncon senyvedő
de a szavakat én mondom ki csak én
könnyszárító - vagy lelket perzselő

beszélni sőt - írni nyíltan hogyha ég
bennem a vágy hadd szóljam álmaim
mielőtt elnémulnának ajkaim

unkupacsirta@indamail.hu

(jóez!, 2017.09.06 18:00)

Ü gy n ö k b é r to ll n o k
milyensége:

Roskadó fülcimpa gyöngy-aranytól, himbálva sápad, pirul,

fáj az élet, s mint a szilva, sok szép szó szikkadt sárba hull.

Fodrozó tó felszínéhez hasonlít a levegő, borzolja so háj,

valahol a testben barnul elégtelenül a megduzzadt máj!

Csak ő lehet szent, nincs sehol hozzá hasonló bölcs(!!!)

olyan, mint a mimóza, belőle fakad a "hamisítatlan erkölcs".

antikrisztus

(mikibá, 2017.06.17 19:57)

Hol volt, hol nem volt, volt valahol egy kíváncsi bagoly. Fura kíváncsi bagoly lehetett, mert azt mondják, egész éjjel nem aludt. Míg mások aludtak, ő még akkor is kíváncsian keresgélt, figyelt. Minden neszre felkapta a fejét és a pockok miatta még vendégségbe sem mehettek.
" Rosszabb, mint egy macska" - csóválta fejét Bundi kutya, mikor felriadt és a bagoly repült el fölötte.
"Aludj, kérlek" - morgott utána, de hiába, később megint csak felverte álmából.
Bundi felugrott és dühösen vakkantott. Ekkor történt a csoda. Egy angyal közeledett és leült a bagoly mellé. Nézte, nézte, aztán megszólalt:
- Az Antikrisztus tőled fél a legjobban. Azt mondta, ha minden ember olyan kíváncsi és éber lenne, mit te, akkor neki már régen leáldozott volna a sárga csillagzata.
"Ki az az Antikrisztus?" - huhogta a bagoly és nagy fejét körbeforgatta. "Látok is ott, a bokor mellett egy embernek látszó, sárga szemű és szarvakat viselő kísértetet, csak nem róla van szó?"
- Róla. - mondta az angyal. - Hát miatta jöttem hozzád, hallgass meg.
"Meghallgatlak" - egyezett bele a bagoly. - De nem baj, ha Ő is hallja, amit mondasz?
- Nem baj, - felelte az angyal, - mert ő, ha el is menne, akkor is meg tudná. Így is, meg úgy is tudomást szerezne erről, amit neked elmondok, ugyanis Ő e viágnak fejedelme, és míg Jézus vissza nem jön, neki engedelmeskednek a szellemek.
"Épp vettem észre". - huhogta bagoly, " Na, de mit tehetek én? Noha lelkes állatnak tartom magam, az ember fölöttem áll. Még az ember sem mindenben független, hisz befolyásolja döntéseit ez a világ. Kevesen jöttek rá, hogy az igazság szabaddá tenné őket, túl kevesen."
- Te? - nézett rá az angyal. - Te, okos madár vagy és erős. Őseid valamikor templomok padlásain laktak, de az már a múlt. Azóta minden másként alakult, neked emberek közelében, viskók padlásán jut szállás.
Éppen ezért küldött Jézus, hogy sződd belé imádba, azt hogy közel a Mennyek országa!
"Huhuhú, K Ö Z E L A M E N N Y E K N E K O R S Z Á G A,....HÚHÚ H Ú " - huhogta bagoly és megkérdezte. " Így gondoltad?
- Így, így - bólogatott az angyal , és elővett a zsebéből egy keresztet. - Megkeresztellek az Atyában, a Fiúban, és a Szentlélek nevébe, Ámen. - mondta és megint eltette a keresztet.
A bagoly örömében elkezdett allelujázni:
"Húhuu hó, Hozsanna Jézus Atyjának és az ő Szent Lelkének, az Atyában. Huhuhuu, köszönöm az áldást."
- Eredj békével, - mondta neki az angyal, mire a bagoly elrepült. Egyre közelebb az emberekhez, főleg olyan helyekre, hol nem szeretnek imádkozni az emberek.
Sehol nem feledte legalább háromszor elkiabálni, hogy "Közel a Mennyeknek Országa'"
Hej, volt nagy ellenkezés, néhányan még íjat is fabrikáltak maguknak, hogy levadásszák a térítős baglyot. Ezeknek a fejébe, nem biztos, hogy Antikrisztus adta az efféle indulatokat, de tény, hogy nemsokára Ő is megjelent és szóba-állt a bagollyal.
- Ide figyelj, te ügyes, és éles-eszű madár. - szólította meg, már már hízelegve. - Arról szereztem tudomást, hogy hirdeted a Mennyeknek Országát!
- "Így van!" - bólintott a bagoly, - Hirdetem, mert megbíztak vele"
- Megbíztak vele? - nevetett gúnyosan Antikrisztus. - Csak nem hiszel egy fehér ruhás lénynek? Mit gondolsz, Isten éppen egy bagolyra bízná fontos üzeneteit?
" Nem csak bagolyra, hanem még kövekre is" - huhogta a bagoly és el akart repülni.
- Várj csak, - ne menj el, - mondta Antikrisztus. - Mit tudsz te, ezekről?
"Meg van írva, hisz maga Jézus mondta a farizeusoknak az apostolokra mutatva, hogy hadd beszéljenek, mert ha ezek elhallgatnak, a kövek beszélnek helyettük"
Amikor ezt a beszédet Antikrisztus meghallotta, azon nyomban eltűnt és nem kísértette többé a baglyot. A bagoly meg itt él a környéken, és gyakran hallom, miként imádkozik, és a végén hozzá teszi. "Mert közel a Mennyeknek Országa, Ámen!"
Holnap legyen a ti vendégetek.

Végzetes matematika

(Józsa Miki, 2017.06.13 19:14)

A vég messze van még, de azért üzenget
és kóstolgat tovább, meddig mehet? fent
a mennyezet is ép. nem szakadt le, feljebb
költözött, avagy én görnyedtem közben
Majd elfelejtettem csak egy szám az élet;
mind elkényeztetett nebulók vagyunk -
mindent megszámolunk s remegünk, ha évek
telnek-múlnak, e szép és boldog világunk

ebből áll, ki kell számítani múltat, mert
kérem-szépen a sors kicentizte ám
nem vicc a matek oly roppant szigorú részleg
belerokkan ki eljut hatvanig s más
szemmel kezdi nézni az eget, kalkulál
hogy majd oda fel mehet, vagy ki tudja,
öcsém! öl a matek, kikészít nem tréfál
s a kisdiák becsukja füzetét, hűha!

Pedig úgy szeretett egy gyönyörű asszonyt
de nem vette észre, nem kéne számlál-
gatni a napokat meg heteket folyton.
Nem hitte, hogy ez megeshet vele, s lám
a nem tudás többet ér, mint az IQ
Visszajátszaná, de nem tud leállni.
Számol - mosolyog és egyre csak öregszik
értelme kikapcsol, míg el fog szállni....

összefolyt témák

(Józsa Miki, 2017.06.13 17:15)

amikor a költő
Amikor a költő visszafogja tollát,
mint hallott rózsák, hervad a strófa;
szürkeség minden sora - sánta zebrák
vagy unalmas oroszlánok ásítása.
Oly fércelt, mint a zsebnélküli nagykabát;
élesztgetheti izzását stílusa,
üres hanták zagyvája hatja át..

Amikor a költő halkít, nyög szavakkal .
napóra ketyeg, szobor vizel fűbe;
amitől a költő visszahőköl, agyal -
küzd érzéseivel; némul lét füle,
zenebonát takar kusza szénakazal.
Csöndes a metafora, mint perselye
elhagyott templomnak... rekedt kacaj

Mikijozsa• 2017. április 6. 10:45
szép szemű arcok
szép szemű arcok között, szerelmem
mosolygásod legvonzóbb arcmás
akit soha meg nem érdemeltem
kijár érte millió főhajtás

szép szemű arcok jönnek-mennek
de te maradsz velem mindenkorra
sokan már másvilágra mentek
így írta meg a jó isten tolla

hogy veled éljek mindhalálig
mint két kő, végig egymást csiszolva
vitázva ölelve békülésig
míg éveink száma elosonna

Mikijozsa• 2017. április 3. 20:27
belülről
belülről jön a jó szava
s az arcra kivetül
mindenki önmagát hozza
gyorsan kiderül
mért hisszük gondunk súlytalan
gyűlnek ránk is bajok -
nem bírnám terhem egymagam
ha megtorpanok

jöjj segíts jöjj mindig
a végső megállóig
botlásom száma végtelen
ám vezeklésre képtelen
el mégse nem eshetek
a porba, nem fekhetek

bármi lesz végsőkig kitarts
hű társam így maradsz
bármin bánkódnék nyújts vigaszt
nélkülem nem haladsz
szerelmünk kipróbált fonal
s a világ tép karmaival

jöjj segíts jöjj mindig
a végső megállóig
botlásom száma végtelen
ám vezeklésre képtelen
el mégse nem eshetek
a porba, nem fekhetek
jóságod békét ad nekem
könnyen lecsendesedem

boldognak lenni ma
noha nem segít ima
csak szeretetben lehet
lehetőséged végtelen
s nem segít értelem
ne ad föl sose hogy szeretsz
előre ekképpen mehetsz

néhány egybeesés

(Józsamikii, 2017.06.13 17:09)

már nem akarok, úgy mint egykor tigris ésszel
őserdőket kutatni izmos hölgy után
nem vadászom a szépet kecsest macska éhhel
csak hallgatom a nagy erdőt nincs formulám

dülöngélnek a fák nem józanabbak ők sem
rezegj tekert lián susogj szép pálmalomb
ígérem hogy körömmel foggal összegyűrten
kivárom álmodón jöjjön az éj a hold

számítanak talán a megjelölt csapások
melyre alfák se léphetnek nincs konkurens
s lesznek bár hátba-mart kegyes harapások
az csak a szeretet-béke mi körbevesz

Mikijozsa• 2017. június 4. 08:16
én pedig már
én pedig egy szöget ütnék sok vén fafejbe
elvégre nincs - nem lehet benne gógyi sok
tudom azért előtte - ily kényes helyekre
belerozsdásodott már sok hitvány titok

puffad az odú melyben befészkelte szépen
önmagát pár riadt és oroszlánszagú
búbos banka - s kikölt de rendre - belsejében
megannyi ostoba, zöldfülűt, nem kamu

ám bárhogy sebez mind több fájdalmas nehézség
tárva nyitva hagyott lelkek ajtaja segít
kiszellőzni a kór fanyar bűzét, egyébként
nem tűrne el ennyit, azt látom, semennyit

nem fáj a szeretet mégse tudjuk becsülni
hisz tele az elménk rég eladtuk magunk
ki mondta hogy eképpen bele kell merülni
rút hordalékba lám kire hasonlítunk

Mikijozsa• 2017. május 25. 20:15
valahol a határ nem véletlen halál
elámító határ- hol a csók nem ad össze
tökéletesen űz valahogyan odébb
hol a magány kivár s te mész felé nevetve
nem érdekel jövőd mész felé bármiképp

rögtön szabad lehetsz és nem veszed a hasznát
még lejjebb süllyedő még inkább elhagyott
nagyon jó sors esély ahogy mondani szokták
de a lélekruhád - ugyancsak elszabott

aztán ha elcsitulsz nem kínoznak a vágyak -
képzeld el rád talál s felkínálja magát
a szerencse de mondd minek a pénz a tárgyak
szép szerelem helyet tömnek mint egy kacsát

minek kezdete van számomra vége is lesz
másnak ki tudja azt, elkábul és mi van
ha lát kiutat ott hol nincs bűntudat index
ott mindig csak a jó lehet a pakliban

hol van az a kehely? melybe méhecske alhat
ilyen tán a világ s az ember ha megáll
valahol nyitja már rózsa szirmát az aggnak
mily szép lesz álma majd, nem véletlen a halál

hétköznapi strófák

(Józsa Miki, 2017.06.13 17:06)

a világból kikacsint
hétköznapiságom
menőzésből kitaszít
benti külvilágom

valójában nem tudom
épp hol szerepeltet
engem is a tudatom
vagy tán általvertek

múltidőm nincs elfogyott
hónaljamban érzem
lázmérőm nekifogott
méregetni végem

nem föltétlen kell az élc
de van rólam egy-két
összefércelt nagymerész-
história termék

pedig én csak lent valék
a bányában olykor
van is erről adalék
pótlékozás borból

s itt jön a metafora
nyargalások álma -
apámnak hintalova
s vágtatás a tájba

falusi sznob vagyok,ah!
ezt gondold ma rólam
hízom a rovaroknak
eddig voltam stróman

már ezután legyen más
elfogyott bizalmam
álljon egy reverendás
helyemre nyugodtan

Nem evilágból való vagyok

(Józsa Miki, 2017.06.13 17:04)

nem e világból jöttem
visszamennék összetörten
pokol van itt lent - börtön
mi még hátravan letöltöm
aztán viszlát

talán sikerült a vizsgám
vagy fennmaradok a listán
hagyjuk ezt a végére
s ne gondoljunk lelépésre
majd kialakul
csatasor - mindez játék
ám idejönni nagy merészség
érzéseim fogságában
lelkem edzi e világban
gond - fájdalom

üvegbe-töltött fények

(Józsamikii, 2017.06.13 17:03)

üvegbe töltött fények isten pincéjében
szépen sorba rakva már hajnalodik és
nemsokára kiosztásra kerül - érzem
eljön a magyarok nagy reggele is szépen

jó magyarok - isten üvegében az álmunk
ezer éve szunnyadt de most visszakaptuk
kérjétek el az üvegeket, mégse várjuk
ölbe tett kézzel nagy felszabadulásunk

ötven literes minden üveg, ötven erény
vissza kell kapni ám mit elloptak tőlünk
mert e földön csakis az igazság a törvény
a többi hamu és por abba nem hiszün

Balzsam az ujjlenyomatban

(Józsa Miki, 2017.06.13 16:58)

........................................
Úgy, mint a téglák egy falban -
sejtek alkotják a bőrt,
ujjlenyomatokban balzsam
jelzi, a fáraó blőd:
titokban fölébredt s kiszállt
a szarkofágból, nekiállt
műkincseket lopkodni,
ám jött Monk - kezdett nyomozni,
nemhiába flúgos a tag,
feltűnt neki pár ujjlenyomat,
illata miféle balzsam?
Tehát: tettes a szarkofágban.

Hát nem lesz soha vége -
lopni kell mindörökre,
senki nem lehet önmagára
a lét gazdag fáraója
ebben a világban, világos,
hogy lesz gazdag a szélhámos,
s akkor jön a nyomozó Monk,
s a valóságba beleborzong.

Tiszta-sor, így megy a játék -
én dolgozom, te vagy gazdag,
kezemre a munka ráég.
Neked a bukszád vastag -
nekem a szívem öröm telt,
balzsamozza minden napom.
Más meg csellel szerez mindent,
jön Monk, s le se tagadhatom.

magyaros beszéd

(Józsa Miki, 2017.06.13 16:49)

nincs kezdet a magyar beszédben
mint végtelen szólamok lánca
folyton nő behálózza szépen
ezt a földet s védi vigyázva

földbe hullt mag amit kiejtesz
barátom ha szólsz néha hozzám
olykor még arra is figyelhetsz
énlelkem csatlakozik hozzád

együtt szőjük ám az egész föld
védőpajzsát lassan biztosan
megfontolt tempóban de feltöltsz
nem szól bennünk semmi piszkosan

zengj kifelé is szépet és jót
benne vagyunk él a hanghullám
alkot formál jobbít s kimondod
nélkülünk bukna minden a nullán

bölcsen aranyat köpve beszélj
ha "be nem áll szád, beszélgetsz"
invitálj jóra s felébredtél
ha betölt a végtelen szeretet

Éjjeli tollkoptatás

(Józsa Miki, 2017.06.13 16:43)

Minden elütő lényféleség, s minden meg nem egyező
Végigalussza az éjt; csak tollam nem pihensz... ó, édes
Álom: azon töprengek, mint tiszteljem olvasóim,
És hogyan írjak meg sok ékes verssort éjbe ringva?
Nagy ez a terv, harcol lelkemben a leghelyesebb zenével,
De gonosz álomképet nem küld le szép környezetemre.
Múzsám szólongatva ilyen tollas szavakat zengek:

Írj csak, fürge, ésszel úgyse láthatsz be szép szívekbe,
Inkább önnön képzeletedbe siess, jut eszembe, csakis én
Lehetek alanya e műnek, mit rám bízott Múzsa, ekképpen
Jut érvényre. Fürtös haját kibontja, és nimfáit hívatja
Mind az égi sereget: szelésúton jönnek a lányok, és hallom
Ezeknek hangját, mily dallamosak ezek a népdalok, kedvelem.
El nem enyészőknek: Hérának népei valamennyit megcsodáltam épp,
Meghajlítottan egy sem beszél, tiszta magyar csengéssel
Szól az ének, "olyan vagyok, mint a csillagos ég, a két orcámon
Kivirít a szerelem a sötétből" - ismerek rá kedvenc nótámra.

Szép, s miután hallottam őket, eltűnt egyből az álom,
És a mondatok gyors egymásután érkeztek - azonnal.
Portalan termekben, kortalan években áll a bál, mulatnak.
Senki nem aludt, táncolt, én meg a tollat hordozom, miként
A riporterek hordozzák fényképezőgépjüket, én a poézis
Érzékeny gyermeke, képekben lépek e mű közepébe, s a fejemhez
Rajzolok egy sisakfélét, jó, akit fejbe vágnak itt, az se
Én leszek, de kell kobakomra valami kinézet, leginkább
Tisztelt bálsereg, s azt mondtam, zene állj, mindenki üljön le.

Népnevelő, szónoklásban kitűnő székelynép fia így szól:
"Végig ezt az éjt a táncbeli férfiak át ne múlassátok
Bor nélkül, az, kire rá van bízva, az tölti majd kupátokba".
Hallgattak szavamra, és ittunk mindannyian a mulandóságra.
Mert nincs annál szentebb dolog, mikor az ember mulandó
Létére ki mer állni a halhatatlanság ellen, tudd meg:
Onnan fentről, távolból is ügyel rád vitéz angyalsereg.

Elrendeltem: a fürtös Múzsám dalolhat, más senki,
Mind az egész termet egy női hang töltse ki, mert -
Oly elegáns az ilyen parti, sehol hasonlót nem találsz.
S nekem nincs más tervem, mint forgatni a nimfákat,
Hérát pedig foglalják le élénk-mozgású ifjoncok,
Akik úgy cirkálnak le és fel, követni őket szédülést
Okoz. Héra úgy kérte valamennyit esengve, ne tekerjék
Összevissza kígyó-vékony testét, ám hiába szólt,
Meghajlítottan és becsavarva, mint fúró, menekült már
Előlük az Olimposz hegyére... hát ezek történtek akkor,
S nemcsak az elmémben, hanem átélve megtekinthetem
Majd a feledés jótékony hatása betakarta memóriám, és kész.

Így szól e pár sorban eme rövidke történésem, s az olvasót
Innen hagynám magára: hadd merengjen e dolgok felett,
Hadd tervelje tovább, hogyha lehet, ami nem volt úgysem
Ismétlődik, noha emlegetik sűrűn, de ez mégsem igaz.
Előrebocsájtom, sejtelmem se volt, hogy meddig akar még
Vigadni ez a társaság, viszont sok kínnal, sóhajjal akartam
Végül is kiszállni a mókából, nem csoda, hogy gyötörni kezdte
Bágyadó tudatom, s még ezután is a kedvem letörése után is
Kimondom, heves ünneplésemmel legalább kirúgtam
Alaposan a hámból. Serkenj fel, olvasóm, s e szent hang, ha
Körülötted forgószélként kavarog. Tudd meg, ott jártak az angyalok.
Majd föl is ülhetsz ágyon, s fölveheted a szép puha, most-szőtt gúnyád,
Az inget s inget, amely fölé szokásos kabát vagy bármi kerülhet... rád bízom.

Az egyszerűség vonalán

(Józsamikii, 2017.06.13 16:33)

Elvékonyodott egyszerűség vonalán
körmondatokat "mondikál" lényegtelen,
és elindul a líra végig az utcán,
betér az irodalomba eltévedten.

Rá se ismer a világ, hogy dalolni jó;
morog, mint mosógép motorja, fülvájó
csikorgás töri össze a remek idillt.
Nagy szenvedélyek temetőjébe lökik.

Mintha mély kútból kihúzott vödör lenne,
loccsan vissza állandóan a vágy dala;
vesztegetik el, nincs, aki kifejezze,
hogy a románc mennyire kell, nincs dalnoka.

Nincs dalnoka, csak a nyomornak, ó jaj, ne!
Meddig énekeljük még, hogy megfeszítve
él a csóró? Miközben kitántorgó ifjak
tanulnak idegen dalt, és elszakadnak!

Minek lógnának a nagy semmiben -
kúszva élteken át, mint az árnyék?
Szép szerelmek segítsék őket ilyesmiben
akkor is, ha kínpadokon láz ég.

Késélen táncoló vágy szuronyt szegez,
érzelmekkel terhelt "kebelünkhöz";
alélt, gyönge virágszárral integess,
szinteket járva senki nem erkölcscsősz.

Kicserélt erekben a tinta beszáradt,
- írni kéne új történelmet, hátha -
az is némi fájó szakaszt lezárat -
és nem marad az ember szája tátva.

A kút

(Józsamikii, 2017.06.13 16:30)

A kút kietlen tájban itt -
alant, mintha szívna
fűből tiszta nedveket,
szárad széna, szalma,
magas kóró, berkenye -
zörgő szélben aszva,
nincs víz sehol, csak a mély
levét csillogtatja.

Fent még zöld az ághegyén,
madár lovagolja -
messze néz a vándor is,
tenger vízre szállna.
Kicsi tán a Balaton
megy tovább pipálva,
nem kell neki szárazföld -
elfáradt a lába.

Idetévedt szomjazó
rá se néz a kútra,
kocsmát keres, kóborol -
kávé kell, s a kóla.
Hallgat a kút friss vize:
hátha jön egy Jóska -
váljon egészségére,
ihat, Isten hozta!

költőknek ballada

(Józsamikii, 2017.06.13 16:25)

Ballada

Ne keress, csak szépet, és találsz megint -
bármelyik percedben - így írj, könnyedén
- mért kerülnéd ki látványnak kincseit?
Nyerő vagy, de vigyázz, elront vak fölény,
egyszer se versengj, ha verselsz, csak gyöngén
forraszd a szavakat műbe rendesen,
s a vers zenéje majd javít kedveden.

Ne hevítsd túl, mi ég szívedben épp,
s ne dobozold be rögtön, ami vacak,
ne fényezd át, hogyha fakul a kép,
szavak az épen sose rontanak.
Ne döngess korlátokat, hülyeség.
Tiszta művészetért küzdj egyenesen,
s a vers zenéje majd javít kedveden.

Otthoni jártasságban lelj rutint -
kicsiszold, mit létrehoztál, s belevésd
ars poétikád bölcs fényárjait.
Tágítsd fejed, hagyd abba a pitizést.
Lantod vedd kézbe, s a húrt ne kíméld.
Hagyj el mindent mi hamis - idegen -
s a vers zenéje majd javít kedveden.

Ajánlás

Odúdban te vagy a szerző, zendíts
rá, ne csapd be magad, fesd rímek gyöngyét,
és egyszer csak a dal felbuzog megint;
ritmikusra kapcsold a sorok végét.
Örökítsd meg a bátor szívverést,
és gyúljon lángra a papír lelkesen,
s a vers zenéje majd javít kedveden.

Tvaszváró

(Józsa Miki, 2017.06.13 16:22)

Ma még jeges árnyak elől siet ágyba,
s alszik kimerülten a vágy, de jön ám
a szép tavasz - és szalad ősvizek árja -
sürgetve igyekszik, elönt; valahány
virág, fa kibújik a réteken, ágra
gyúlt színe meg illata újra vagány.
Langyos nap erőt somolyog a világra,
de még alig enyhül a tél, hezitál.

Míg szendereg alant, romantika éled -
majd ácsorogva - kiteríti megint
vonzásnak erényes ölét; dalon ébred -
sok tétova szív, hej! előcsal - behint
mezőket egészen -, a lelke cserélget
friss csókokat, alva iparkodik ír -
új terveket - énekel és heverészget,
kábán mocorog rügye, ébred a nyír.

Ma még nyikorogna szerelmi dalocskám -
ámbár feszül újra a húron a szó -
mint forgatagon kavaró patakocskán
bukdácsol, akár az a lila hajó -
könnyű a papír, de elázik azonnal -
ekként szökik, ugrik - elbomol a húr,
de ég belül égi erő, szerelemdal;
tűzritmusa dobban üdén, konokul.

Ma még alig indul az óra, de felkél,
miként a nap - itt belül - igénye sok
csóknak; előoson újra sok árnyék -,
s, a nappali várakozást - valahogy
megnyújtja - megannyi, bizonytalan, érzés;
olybá teszi, mintha hevítene már
újból tavasz illata; egy fütyörészés
a hóban is ad melegebb örömárt.

Évszakok ciklusból

Nádat ringat a szél

(Józsa Miki, 2017.06.13 16:21)



Szél pöfékel tóra szállva,
nádat ringat, úgy számlálja -
hány szál gyékényt vág a muzsik,
hol süllyed a csizma csurig
a lápba.

Fátyolfelhő ragad éghez,
vizet nyomaszt hal szeméhez,
néhány horog fenékre néz,
delfinfélét itt is nehéz
kifogni.

És az egyed süket, mintha
a csönd le volna halkítva,
közös hang sem ad jó irányt -
szerteszéledt egész világ
bóklászni.

Város - kis kéglikbe tömve
földszinten-emeleten, körbe
jó-nép szívja a levegőt,
vígan elvan, mint a befőtt,
s tévézik.

A Bank ajtaja tejüveg,
iderakják ön-kezűleg
kincseiket most a balgák,
vagy sorban állnak leginkább
hitelre.

Vén tanyákon vén tanyások,
parlagfüvet kaszabálok.
Kezükben nem peng már kasza,
fűnyíróval nagy zajt csapva
nyesődnek.

Vajon miért fakul a táj,
kinek tátog a harcsaszáj?
Kié az út, s a mély meder,
kinek telik fel habtejjel
duzzogva?

Valamitől alszik a nap,
valaki utánarohant,
aranyos kezekkel taszít
estékbe, altatón a hit
elringat.

yosi@freemail.hu

(Yosi, 2013.02.26 19:07)

Harap engem az éden szája
Harag nincsen, hadd kostolgasson
bizonyára kedve telik, s iszik rája
a pohárból, meg ne fulljon
Szép az éden szája, pirosra
festett bolgogság rózsája;
csak engem enne máris, na
meg a kabátomat, mert sárga
én pedig az a barna legény
aki megőszült az éden csókjára
várva, mert kitudja miért
eszik meg ígyx sok ember életét.

Dalra vár a nép

(Yósa Miki, 2013.01.15 15:34)

Dalra vár a szív, még ha bús vagy is,

pendítsd meg lelked húrjait.

Dalba öntsd hited, bármily csekélység,

dúdold csöndesen e refrént:

Sok jót hoz megint hozzánk a holnap,

bízni kell, s jókedvünk megmarad.



Dalra vár a társ, ki melletted él,

erről bár néked nem beszél;

Dalolj, ha tudsz, és ne törődj mással.

Panasz helyett jöjj nótával:

Sok jót hoz megint hozzánk a holnap,

bízni kell, s jókedvünk megmarad.



Dalra vár a nép, magyar hangot kér,

bátorítsd ellankadt lelkét.

Fennkölt zenékre, sok énekre fel!

Pajtás rajta hát, énekelj:

Sok jót hoz megint hozzánk a holnap,

bízni kell, s jókedvünk megmarad.